Startupból nemzetközi exit, avagy a Starschema sikertörténete – Csillag Péter Cégépítők

Startupból nemzetközi exit, avagy a Starschema sikertörténete – Csillag Péter

március 22, 2023

„Próbáltunk olyan céget csinálni, amiben nincsenek rossz példák” – fogalmazta meg a Starschema alapításának kulcsgondolatát Csillag Péter, a Cégépítők Podcast aktuális vendége. A Starschema egy egyszerű startupként indult, ám hatalmas utat járt be az elmúlt 15 évben. Olyan ügyfelekkel dolgoztak együtt, mint a Netflix, a Facebook vagy az Apple. Eredményeik pedig nemzetközi viszonylatban is szemmel jól láthatóak. Erről az építkezési folyamatról beszélgettünk, valamint arról, hogy miért döntöttek 2022-ben az exit mellett, és mivel tölti Péter azóta az idejét.

„Föl tudtunk építeni egy olyan céget, ami önmagában értéket képvisel” – ezt tartja az egyik legnagyobb eredménynek Csillag Péter, aki azon kevesek közé tartozik, aki meg is tudta valósítani a kezdeti vízióját, sőt felül is múlta azt. Ahogyan ő fogalmazott, egy cég növekedése során mindig máshol szorít a cipő, és a legtöbb dolog, amibe belefogtak, elsőre nem sikerült. A kitartásuk és innovatív gondolkodásuk segített abban, hogy mindig átlendültek a válságokon és nehézségeken. Emellett pedig a képesség, hogy mertek és tudtak is szakmai vagy anyagi támogatást kérni, amikor erre volt szükség.

„A tehetség nagyjából egyenlően oszlik el a világban. Ahol nagy különbség van, azok a role modellek. Hazánkban nagyon hiányoznak a mentorok, példaképek.” Többek között ezért is foglalkozik Péter az exit óta mentorálással és üzleti befektetésekkel. Úgy gondolja, hogy a 15 év alatt felhalmozott tudást és tapasztalatokat érdemes másokkal is megosztani. Ennek esszenciáját foglalta össze ebben az adásban is.

Az epizód során választ kaphatsz olyan kérdésekre, mint például:

  • Milyen vállakozói mindsettel kezdte el Csillag Péter építeni a Starchema-t?
  • Hogyan indult a külföldi terjeszkedés?
  • Mitől volt innovatív a vállalat stratégiája és hogyan kezdtek el brandet építeni?
  • Mik voltak a Starchema legnagyobb mérföldkövei?
  • Hogyan változott az üzleti modell az évek során?
  • Mi volt az a pont, amikor befektetőt vontak be a szervezetbe?
  • Miért döntöttek az exit mellett, és hogyan zajlott ennek a folyamata?
  • Magánemberként hogyan élte meg Péter az exitet, és mivel foglalkozik azóta?
  • Milyen típushibákat szoktak elkövetni a cégek. és hol vannak a korlátaik?
  • Mit tanácsol Csillag Péter a hazai kkv-szektornak?

A Cégépítők podcast legújabb epizódjából kiderül, hogyan nőtte ki magát a 15 év alatt a Starchema egy nemzetközileg is elismert céggé. Mi volt az a pont, amikor az exit mellett döntöttek és miként zajlott a felvásárlás folyamata. Mindezek a tapasztalatok pedig hogyan építhetők be a hazai KKV szektorba és mire érdemes figyelni a cégépítés során. Te is startupról álmodozol? Netán már van működő ötleted? Akárhol is tarts a növekedési utadon, ebben az adásban számos hasznos tanácsot fogsz hallani. Tarts velünk!

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:

Spotify: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Google Podcast: kattints ide
Youtube: kattints ide

Neked is nagy terveid vannak, de hiányzik a rendszer a cégedből? Kattints a linkre az EXTRA tartalmakért!


A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából történik, melyben a Brocasterz Podcast Stúdió a partnerünk. Az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük