A tudás semmit sem ér, ha nem alkalmazod – Markovich Béla & a Mapei Magyarország story Cégépítők

A tudás semmit sem ér, ha nem alkalmazod – Markovich Béla & a Mapei Magyarország story

december 14, 2022

“Azért vagy vezető, hogy vezetni tudd az embereket” – mondja a Cégépítők podcast aktuális vendége, Markovich Béla, a Mapei Magyarország cégvezetője, aki mert nagyot álmodni, és elindult Magyarországról egy nemzetközi vállalat színeiben, alkalmazottként céget építeni.

“A cégvezetés nem magától értetődő, ez egy komoly szakma” – mondja Béla, aki miután vezetői szerepkörbe került, mindent saját maga akart menedzselni ez pedig hosszú távon nem volt fenntartható és az egészségére is ráment. Ekkor azonban elhatározta, hogy nem adja fel, és a saját edukálásába, a kollégái oktatásába, a cége szervezésébe fekteti azt az idejét és energiáját.

“A legfontosabb érték a cégben az ember” – ezen irányelv alkalmazásának meg is lett az eredménye, ugyanis emberközpontú gondolkodásának köszönhetően ma egy több mint 30 milliárd forint/éves bevétellel rendelkező céget igazgat, ahová ő és a kollégái is örömmel járnak be dolgozni, mert az inspiráló attitűd és a közös küldetéstudat hajtja őket.

Az adást meghallgatva olyan kérdésekre kapsz választ, mint:

  • Hogyan vált értékesítőből cégvezetővé Béla?
  • Milyen kihívásokkal szembesült vezetői karrierje elején?
  • Miért fontos, hogy releváns képzéseket biztosítsunk a munkavállalók számára?
  • Hogyan lehet egyszerre tanulni és növekedni?
  • Hogyan tudta növelni piaci részesedését a válság alatt is a Mapei?
  • Hogyan lehet a munkavállalóinkat igazán motiválni?
  • Miért fontos és milyen az őszinte elismerés?

A Cégépítők podcast legújabb epizódja a bizonyíték arra, hogy ha az embert helyezzük vállalkozásunk középpontjába, ha rendszeresen elismerjük a munkavállalóinkat, ha megfelelő és releváns képzésekkel fejlesztjük őket, garantáltan sikeres vállalkozást építhetünk. Tanulj, fejlődj, és tarts velünk a mostani adásban is!

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:

Spotify: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Google Podcast: kattints ide
Youtube: kattints ide

Szeretnél te is komoly bevételt termelő, nemzetközi vizeken evező céget építeni?

Nézd meg az EXTRA tartalmakat!

Teljesítménymérés

Értékesítés felpörgetése

Alkalmazottból a vállalkozói létbe

Folyamatok kialakítása

CSAK MINICRM FELHASZNÁLÓKNAK*:

*A MiniCRM-es belépési adataidat megadva tudsz bejelentkezni az Akadémia felületére.

A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából a Brocasterz Stúdióban történik, az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.

Mi a célod ma?

Növeld vállalkozásod hatékonyságát

Több mint 2000 magyar cég használja már a MiniCRM-et. Fedezd fel, hogyan tudunk segíteni a te cégednek:

  • Próbáld ki díjmentesen
  • Nincs elköteleződés, bármikor lemondható
  • Személyes bevezetési támogatást adunk
Ingyenes kipróbálás

Egyedi igényeid vannak?

Személyre szabott megoldást keresel nagyobb csapatnak vagy összetettebb folyamatokhoz?

  • Részletes árajánlatot készítünk
  • Egyedi kedvezményeket adunk
  • ROI kalkulációt biztosítunk
Kérj árajánlatot

Így építettünk milliókat termelő céget a MiniCRM-mel!

Betekintenél a kulisszák mögé? Megmutatjuk:

  • Hogyan nőttünk 4 fős garázscégből 100+ fős nemzetközi vállalattá
  • Milyen folyamatokat automatizáltunk
  • Mely hibákat érdemes elkerülnöd
E-könyv letöltés

Kérdésed van?

Szakértő csapatunk örömmel segít: írj nekünk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük