Az egód a céged építésének legnagyobb ellensége | Biros Levente és az onlineMárkaboltok story Cégépítők

Az egód a céged építésének legnagyobb ellensége | Biros Levente és az onlineMárkaboltok story

július 20, 2022

„Egy vállalkozó akkor sikeres, ha minden munkatársa sikeres” – könnyen lehet, hogy pusztán ennek a gondolkodásmódnak a befogadása is szemléletváltással ér fel sok cégvezető számára.

Annál is inkább, mivel a Szemléletváltók közösségének, illetve az onlineMárkaboltok alapítójának számító Biros Leventéhez köthetők, akivel lenyűgözően tartalmas beszélgetést sikerült folytatnunk bő másfél órában.

A beszélgetés során ezúttal is kilyukadtunk a Cégépítők podcast sorozat egyik legfontosabb tanulságához, miszerint a sikeres cégépítés egyik legfontosabb komponense, hogy „a céget nem a cégvezető irányítja, hanem az általa létrehozott rendszer és a kollégák”.

Megszámlálhatatlanul sok értékes gondolat hangzott el a Cégépítők podcast friss adásában! Közülük a következő kérdéseket mindenképpen fontosnak tartjuk kiemelni:

  • Milyen cégvezetői hibák sorozatához vezetett Leventénél 15 éven át az önfejlesztés hiánya?
  • Hogyan sikerült a 40 millió forint adósság után talpra állva eljutni az évi 4 milliárdos forgalomig?
  • Hogyan reagálhatsz cégépítőként még a leginkább sarokba szorított helyzetekre is gyorsan?
  • Miért éri meg cégvezetőként a munkaidőd akár 50%-át önfejlesztésre fordítanod?
  • Hogyan tanuld meg kezelni és leküzdeni a sikeres cégépítést sokszor akadályozó egódat?
  • Miért a bevonás az egyik legfőbb varázsszó a cégépítésben és hogy érdemes megvalósítani?

„A cégedben akarsz dolgozni, vagy céget akarsz építeni? Az életedbe, vagy a vállalkozásodba vagy szerelmes?” – őszintén megválaszolva ezt a kérdést szinte lehetetlen, hogy az ember ne kezdjen el rögtön a cégépítésen gondolkodni, ami nélküle is képes eredményesen működni.

Útravalóként pedig a Cégépítők podcast aktuális adásának egyik záró gondolata Leventétől: „Tanulj, fejlődj, változz, de ne akarj senkinek se megfelelni! Csak éld a saját életed!”

Hallgasd a Cégépítőket a kedvenc platformodon:

Spotify: kattints ide
Apple Podcast: kattints ide
SoundCloud: kattints ide
Google Podcast: kattints ide

 

Szeretnéd növekedési pályára állítani a céged Levente módszerével?

Nézd meg az EXTRA tartalmakat!

Automatikus riportok:

E-könyv: Riportok, amik a COVID alatt is segítettek növekedni

Cégvezetés, időspórolás MiniCRM-mel:

Esettanulmányok: Hogyan spórolnak időt a CRM-et használó vezetők?
Videógyűjtemény: Automatizálás MiniCRM-ben

CSAK MINICRM FELHASZNÁLÓKNAK*: Mini Akadémia

Cégvezetőknek: Önjáró riportok/ Célszámok elérése
CRM manager képzés: A teljes 3 órás tanfolyam


*A MiniCRM-es belépési adataidat megadva tudsz bejelentkezni az Akadémia felületére.

 

A Cégépítők podcast felvétele a MiniCRM megbízásából a Brocasterz Stúdióban történik, az adások menedzsmentjét a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük